Kimaxolt tavasz

Nagyon készültünk a márciusra, tervekkel, megbeszélésekkel, órarenddel, extrém logisztikával. Megcsináltuk! A Közterem történetének legmelósabb hónapján, illetve 2 hetén vagyunk túl, aminek minden percét imádtuk. Főleg azért, mert a megtartott foglalkozások mindegyike kifejezetten kihívásokkal teli, agyalós, megoldós volt. Talán épp ezért indokolt a flow élmény. Az igazi. 

7 tréning napunk volt a hónapban, ami önmagában nem valami sok, de márciusra került minden félnapos, sőt utazós, ottalvós tréningünk is. Vagyis meglepően intenzív napokon vagyunk túl. 

Múlt hét pénteken Délegyházán jártunk egy félnapos tréningen, majd jött a szintén félnapos csepeli Kompánia tanodás Közterem. Rögtön utána hétfőn elutaztunk Pilismarótra, ahol az AKG egy osztályának tartottunk két napos tréninget. Miközben kedden a budapesti, osztálytermi foglalkozásunkat is megtartottuk a 13. kerületben. 

Minden tréninget, workshopot fixáltunk a nyári szünetig. De mostanában mindig befut még egy megkeresés, még egy meghívás. Mi pedig megyünk, természetesen! 

Áprilisban több iskolában és osztályban indul el a heti Közterem foglalkozás. Ez jelen pillanatban 8 új osztályt jelent, miközben tartunk majd pedagógus workshopot és részt veszünk többek között a Budapest School meetupján is. 

A nyarat is várjuk, hiszen megvalósul az első Köztermes napközis táborunk is Kispesten. 

Szóval van tenni valónk bőven. És amikor így megállunk egy percere a nagy hajtasban, elképesztően meg vagyunk lepve és legalább ennyire vagyunk boldogak is. Ki gondolta volna…hát, éppen mi. Csináljunk! Imádjuk a Köztermet és hiszünk a csapatok erejében, ami ott bujkál minden iskolai osztályban.

Gyertek TI is! A Közterem programjaira ezen az oldalon tudtok jelentkezni. 

Bővebb információt pedig a Facebook oldalunkon és a weboldalunkon találtok.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s