Pedagógia szakosként a Közteremben

Az ELTE PPK Neveléstudományi Intézetében évente megrendezésre kerülő Pedagógia szakos Szakmai Napra készültünk egy kis ízleítővel a Közteremről. Bár önmagában ez is kitesz bőven egy előadást, de úgy gondoltuk, ha már pedagógia szakosként erősítjük a Köztermet, akkor beszéljünk arról is, hogy ebben a szerepben mit tudunk mi hozzátenni a csapathoz, és milyen pluszt ad nekünk a Közterem. Ezzel az izgalmas koncepcióval vágtunk bele a közös ötletelésbe, gondolkozásba.

Fontosnak tartottuk először bemutatni a Közterem céljait, egy foglalkozás felépítését, hiszen a résztvevők közül volt, aki még nem találkozott a programmal. Ezután következett a legkedvesebb részünk, a saját motivációnk, kihívásaink, a mi oldalunk bemutatása. Mindkettőnkről elmondhatjuk, hogy csatlakozásunk hátterének egyik alappillére a releváns szakmai tapasztalat szerzése volt. Úgy éreztük, hogy a Közterem meg tud minket erősíteni az egyetemen tanultakban és jó néhány gyakorlati példával találkozhatunk segítségével. Emellett szeretjük keresni a kihívásokat, amiket a Közteremben igazán megtalálunk. Az átélt helyzeteknek köszönhetően pedig sokat tanulhatunk, önmagunkról is. Egyetemistaként több területen kell helyt állnunk, előfordul, hogy túlvállajuk magunkat, vagy kevés időnk jut az igazán fontos dolgokra. Éppen ezért ideális, hogy a Közteremes foglalkozásokat, programokat a saját időbeosztásunkhoz tudjuk szabni és senki sem néz ránk rosszallóan, ha egy hónapban csak egyszer tudnunk foglalkozást tartani egy osztályban.

Ha a pedagógia és a Közterem kapcsolatát vizsgáljuk kivételes helyzetben vagyunk abból a szempontból, hogy képzésünk során háromféle tréningen veszünk részt csoportunkkal (csapatépítő, kommunikációs, érzékenyítő). Mindketten másodévesként csatlakoztunk, így két egész napos tréning után kaptunk egy általános képet a folyamatról, természetesen résztvevők szempontjából. A Közteremben már trénerként (is) tevékenykedünk, ugyanakkor sok gyakorlatban és helyzetben segítenek azok a tapasztalatok, melyeket a “másik oldalról” hozunk.

De mégis mit jelent ez konkrétumokban? A foglalkozásaink célja elsősorban az együttműködés élményének megtapasztalása, ehhez, azonban hozzátartozik a vita, a versengés és olyan gyakorlatok beemelése, melyeknek célja a hatékony konfliktuskezelés és feladatmegoldás. A csoport és a diákok fejébe természetesen nem látunk bele, viszont sokszor tudjuk, vagy legalábbis van rá tippünk, hogy adott szituáció mennyire komfortos vagy nem komfortos a csoport/egyén számára, így előzetes tudásunk a feldolgozás moderálásához jelentős mértékben hozzátesz.

Képzésünk során számos gyakorlati óránk fókuszál osztályon belüli dinamikákra, azonban általában esettanulmányok formájában foglalkozunk a problémákkal. A megoldás keresése közben sokszor felmerül bennünk például, hogy vajon ez meg az tényleg működne egy osztályban? Ezek a kérdésekek azonban elméleti síkon maradnak. A Közteremmel kilépünk a valóságba, vagyis belépünk egy osztályba és gyakorlati szinten veszünk részt egy-egy konfliktus megoldásában, vagy fejlesztendő terület formálásában.

Másodéves hallgatóként már mi is vágytunk arra, hogy bizonyos helyzetekben leendő szakemberként “funkcionáljunk”. Tanulmányaink előrehaladtával ez a szerep egyre inkább erősödik, fejlődik, ugyanakkor célunk, hogy ebben a folyamatban mindig a legtöbbet hozzuk ki az aktuálisan rendelkezésünkre álló tudásból, kompetenciákból.

Bár azt még nem tudjuk, hogy milyen területen és milyen formában fogunk fiatalokkal dolgozni a jövőben, azt viszont igen, hogy a Közterem ehhez már most nagyon sokat hozzátesz és mi is azon leszünk, hogy ezt folyamatosan viszonozni tudjuk!

Piró és Rita

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s