Hello Közterem!

Elindult az új tanév, folytatódik a Közterem! Számos változás történt, mely a program mélyülését, bővülését célozta. Mikor máskor lett volna időnk a valódi, kiadós szakmai-tartalmi munkára, ha nem a nyár folyamán? Ráadásul elmentünk egy csapatépítő hétvégére, ahol a jó hangulaton túl számos, a Közterem szempontjából meghatározó pontot dolgoztunk ki, mind a tartalom, mind a belső működés tekintetében. Visszatérve már kézzelfogható tervekkel és produktumokkal vágtunk neki a nyár utolsó heteinek, melyek a következő eredményeket hozták.

kozterem

A Közterem tartalma – modulokban kínáljuk a tevékenységünket az osztályok részére, ahol egy modul egy félévet ölel föl, ami hat Közterem alkalmat tesz ki. A modulok között megtalálható a Csoportdinamika, a Hatékony kommunikáció, az Együttműködés-Versengés, a Konfliktuskezelés-Problémamegoldás, valamint az egésznek a koronája, az Aktív állampolgárság modul. Ez utóbbi modulban együttműködünk a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány munkatársaival, ahol az általuk jól kidolgozott IKSZ (iskolai közösségi szolgálat) tartalmai, valamint a Közterem program tréning jellegű tevékenységei kerülnek ötvözésre. Az osztálytermi munkán túl az egy, illetve többnapos osztályprogramokra, osztálykirándulásra ajánlott napos foglalkozásunk célja és tartalma elsősorban továbbra is a csapatépítés, de a megrendelő osztályokkal és osztályfőnökökkel együttműködésben egyéni igényekre szabott programot is ajánlunk. Az osztálytermi, illetve a napos programról bővebb információ ezen a linken található, ahol egyúttal a jelentkezésre és az érdeklődésre is van mód az info@kozterem.com emailcímen keresztül.

A Közterem mérése – mindig is fontosnak tartottuk, hogy a tevékenységünk, a munkánk valamilyen módon mérhető legyen. Nincs könnyű dolgunk, hiszen olyan képességek fejlesztését céloztuk, melyekre nem csak a mi programunk van hatással, így a biztos hatásunk azokra kétséges is lehet. A Szegedi Tudományegyetem Szociális Kompetencia Kutatócsoportjával közel egy éves együttműködésben vesszük fel az általuk kidolgozott és bemért kérdőíves vizsgálatot a diákokkal, melyek eredményeire folyamatosan igyekszünk reflektálni a tevékenységeink során is. Újdonságként szeretnénk bevezetni ettől a tanévtől az alapvetően tanulási eredmények ihletésű mérési napló használatát (ilyen naplót az Igazgyöngy Alapítvány Toldi Tanoda munkatársai használnak elsősorban a tanulási-tanítási tevékenység nyomon követésére, erről bővebb információ ezen linken található). A mérési naplóban azokat a kulcselemeket, célokat szinteztük (többnyire 1-4-ig terjedő skálán), melyeket a modul végére el szeretnénk érni. Akárcsak a szociális kompetencia mérésével, a mérési naplóval sincs könnyű dolgunk, hiszen a naplót nem egy emberre, hanem egy egész csoportra szeretnénk alkalmazni, vezetni. A Közterem foglalkozások elindultával a mérési napló is bevetésre, tesztelésre kerül majd.

A Közterem megjelenése – az új köntösbe öltöztetett tartalmakat egy jól áttekinthető információs kiadványba sűrítettük, melyet a következő linken lehet megtekinteni. Ezen kívül készítettünk egy brosúrát is, melyet szeretnénk az iskoláknak is eljuttatni. A honlapunkon rendszerezettebben vannak jelen a tartalmak, sőt a Rólunk menüben mi magunk is bemutatkozunk egy képben. Az egy, illetve többnapos csapatépítő tevékenységeinket egy online plakáton hirdettük, amely programra továbbra is várjuk az érdeklődő osztályfőnökök, tanárok jelentkezését az info@kozterem.com emailcímen.

napos_flyer

A csapatunknak az is fontos, hogy mi magunk is promóciós felületeivé váljunk a Közterem programnak, így most belevágtunk a pólók, tollak és névjegyek gyártásába is, melyeken a Közterem új logója kapja a főszerepet. Persze a legnagyobb népszerűségnek örvendő promóciós tartalmunk továbbra is a nyár elején bemutatott rövid videónk.

A Közterem működése – nagyon örülünk és izgatottak vagyunk attól, hogy egyre több új iskola, osztály keres meg minket nem csak Budapestről, hanem annak vonzáskörzetéből is úgy, hogy közben azok az iskolák is partnereink maradnak, akikkel eddig együtt dolgoztunk. Jelenleg is több iskolával folynak tárgyalások, így nagyon bízunk abban, hogy októberben teljes gőzzel tudunk, mind az eddigi, mind az új terepeken működni. A megnövekedett igény miatt szükségessé vált a létszámbeli bővülés is. A csapatunk szakmailag is rendkívül színes, hiszen nem csak a tréneri képességek, hanem a gyógypedagógiai, andragógiai, pedagógiai és tanári képességek is előtérbe kerülnek, és az sem mellékes, hogy a hátrányos helyzetű fiatalokkal szerzett tapasztalat is becsatornázódik a munkánkba az új csapattagok által. Úgy gondoljuk, hogy minél színesebb a csapatunk, annál színesebb osztályközösségeknek tudjuk kínálni a programunkat, ami remek lehetőség! A program tartalma, a működés, valamint a csapat bővülése okán szükségessé vált egy olyan hely biztosítása is, ahol az összes eszköz, megbeszélés és előkészület megvalósításra kerülhet. Legnagyobb szerencsénkre a co-working módjára működő irodában dolgozhatunk egy helyen és együtt a Demokratikus Ifjúságért Alapítvánnyal, az Igazgyöngy Alaptívány Toldi Tanoda csapatával, valamint az UCCU alapítvánnyal. Mindegyik szervezet fontos ügyet képvisel, tevékenysége szükségszerű és az, ahogyan dolgoznak rendkívül izgalmas. Ha egy helyen fogunk tevékenykedni, abból idővel biztosan izgalmas dolgok kerekedhetnek, így már előre várjuk a közös irodai hétköznapokat.

Tehát menthetetlenül elindult a 2016/2017-es tanév, a Közterem programja és csapata pedig készen áll az új tanév megkezdésére és az első találkozásokra a régi és új osztályaival!

osztalykep_ok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s