Kihívásokra fel!

A második foglalkozást a kihívásokra építettük: olyan helyzeteket szerettünk volna teremteni a gyakorlatokkal, ami valóban feladja a leckét az osztálynak, valódi és minden embert igénylő együttműködés bontakozik ki és csakúgy, mint az előző alkalommal: remekül érzik magukat a gyerekek. Nos, a két csoport két teljesen eltérő módon működött ebben a témában, ezzel minket is igazi kihívások elé állítva.

kpközt

Gyakorlatainkat elsősorban az élménypedagógiára építettük ezen a két alkalmon. Kötelekkel, “varázslatos számítógépekkel” dolgoztunk, melyekben bőven akadt megoldandó feladat, konfliktus, de fejlődés is az együttműködés és az egymásnak való segítség terén. Az első csapatnak a bemelegítő kislabdás játékok után egy kötéllel kellett megküzdenie: körbe kellett juttatniuk azt saját magukon keresztül, vissza a kiindulási helyre (két ember összekulcsolt kezéig) úgy, hogy közben egymás kezét senki egy pillanatra nem engedte el. Átbújtak, léptek, majd a hatékonyabb feladatmegoldás érdekében egyre inkább segítették egymást nem csak az egymás mellett állók, hanem valóban mindenki, aki csak hozzáfért a kötélhez. Biztató volt a kezdet, jöhetett a “varázs számítógép” kihívás! Elmeséltük, hogy ez a gép őrzi az osztály minden emlékét és eredményét osztálykirándulásoktól kezdve az óraközi szünetekben átélt pillanatokig, ám a gép egy vírustámadás miatt veszélybe került és rajtuk múlik, hogy meg tudják-e menteni. A vírusirtás egy számkombináció benyomása előre elkészített billentyűzeten. Természetesen a kihívásnak számos nehezítő körülménye és szabálya van elsősorban azt elősegítve, hogy a csoport stratégiát dolgozzon ki, majd minden embert bevonva megoldja a problémát. Az első csapat bámulatos fejlődésen ment át a gyakorlat közben is: először 2-3, majd 5-6 ember dolgozott a megoldáson, a sikertelen próbálkozás azonban arra sarkallta a csapatot, hogy mindenkit bevonjanak a feladatba, közösen találják ki és oldják is meg azt. A megoldásban ez remekül működött, ugyanis a harmadik próbálkozás sikerrel járt, így megmentették az osztály “varázs számítógépét” a pusztulástól. A levezető gyakorlatok után a reflexiós körben azt emelték ki, hogy mennyire büszkék magukra, hogy az előző fókás kihíváshoz képest is látják magukban a fejlődést, mert most már tényleg mindenki részt vett a feladatban és együtt, valódi csapatként sikerült a gyakorlat!

közterem(2) 035

A második csoport foglalkozása is számos tanulsággal szolgált – reméljük, nem csak a trénerek számára. A bemelegítő labdás játéknak már az első fordulóját stratégiai megbeszélés előzte meg, és csak az utolsó 10 másodpercben indult meg a labdaözön a másik térfelére. A következő játékban, amikor egymásnak mindig ugyanabban a sorrendben dobták a labdát, míg az körbe nem ért, érdekes volt tapasztalni, hogy csupán 6 labdát vállaltak be (és voltak bőven, akik ennél kevesebbel próbálkoztak volna). Az Add tovább a kört játéknál szintén alacsonyra tették a lécet, amit könnyedén átugrottak (illetve „átbújtak” a játék logikája szerint). Megdöbbentő volt tapasztalni, hogy bár már a legelejétől fogva pedzegették, hogy gyorsabban menne, ha segítenének egymásnak, nagyon nehézkesen és igazán csak a végére, az időnyomás hatására indult be egymás segítése – olyan is volt, hogy az elején a segíteni indulót két társa visszahúzta. Érdemes lehet ezt a tapasztalást visszavinni a következő alkalmakon, tovább dolgozni vele. A “varázs számítógépes” nagy játék sok feszültséget hozott, amelyet az idő rövidsége miatt sajnos nem volt mód kellőképpen kibeszélni. Nagyon gazdag játék volt annyiban – ahogy a reflexiós körben megfogalmazták –, hogy leképezte az osztály egyik tipikus, például iskolai napokkor megfigyelhető működését: öt, különböző okokból a feladat élére állt ember lelkesen, mindent beleadva dolgozott a megoldáson, a többiek vagy próbáltak beleszólni, de azt élték meg, hogy lehurrogják őket, vagy kényelmesnek érezték a megfigyelő szerepet és nem akartak belőle kimozdulni. Mindenesetre a kommunikáció nem, vagy csak szórványosan működött a két csoport között. Ez a reflexiós körben is megjelent, ahol azt éltük meg, hogy nem hallgatják végig és nem igazán hallják egymást (és minket sem). Kicsit olyan érzés volt, mintha egy jól bejáratott, jól ismert helyzet lenne ez, amiben mindenkinek megvannak a maga szólamai, függetlenül az éppen aktuális helyzettől. Sok érzelem, sérelem bukkant felszínre. Még bőven maradt kibontanivaló – fel van adva a lecke, hogyan tudunk ezzel a minden nehézségével, feszültségével együtt tanulságokat hozó helyzettel továbbhaladni. Hogyan tudunk abban segíteni, hogy jobban hallják egymást? Hogy ne minősítsék egymást, sokszor durván? Hogy legyen igény odaférni és együttműködni, és legyen készség odaengedni és meghallgatni?

Új csoport, először együtt dolgozó trénerek, új feladatok, fejlődés, problémák felszínere kerülése – a kihívásos foglalkozás nekünk is tanította, mennyi és milyen kihívást bírunk el egyszerre. Tanulságokra és új kalandokra fel!

Somogyi Zsófia

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s