Miután az előző alkalommal a teljes osztállyal megfogalmaztuk az elvárásainkat és megalkottuk a szabályainkat, jöhetett a várva várt Köztermes óra a fél-fél osztállyal: kevesebb gyerek, több figyelem, 90 perc tiszta tréning. Alig vártuk!

Egy gyors bemelegítő játék után belevágtunk a sűrűjébe. Kreatív és vicces rituálékat alkottak csoportokban (belépő, kilépő, csendjel), majd a csoportképződés rejtelmeit ismerhették meg egy játékos feladat során. A nap fő attrakciója a fókák megmentése volt, ahol igazán próbára tehették egymásba vetett bizalmukat, tanulhattak a hibáikból, megélhették a kudarc és a győzelmi mámor hangulatát. A gyakorlat során egy képzeletbeli fókacsaládnak kellett új otthont keresnie a fagyos, jégszigetekkel borított vízben. Az út cseppet sem volt veszélytelen, hiszen az apró és vak bébi fókák szerepébe bújt csapat csak az anyuka és az apuka szerepébe bújt társaikban bízhatott.  A csapat azonban szuperül működött: az ötletelést és a kivitelezést koncentráció és maximális figyelem jellemezte, így a küldetés sikerrel zárult.

A gyakorlatot követő reflexiós körben egy kissé bizonytalanok voltunk a tervezés során: vigyünk valamilyen eszközt, vagy beszéltessük őket? Tudnak majd egymásra figyelni úgy, hogy mindenkit meghallgassanak? Minden félelmünk ellenére (eszköz nélkül is) remekül sikerült: érzelmek sokaságát fogalmazták meg, melyeket a játék közben tapasztaltak, ami ugyan nem volt mindenkinek kellemes élmény, de ez így rendben is volt. Egyeseknek a „vakság”, másoknak az „intimitás” okozott kellemetlen perceket és a fizikai megterhelés is váltott ki ambivalens érzéseket. Ezek mind olyan élmények, melyek a hétköznapokban is előfordulhatnak, a tréning során viszont biztonságos környezetben, kellő reflektivitással párosítva feldolgozhatóvá válnak. Kíváncsian várjuk, hogy mi mindent sikerül majd beépíteniük az itt tanultakból, de amit már biztosan mini sikernek könyvelhetünk el a kiscsoportos munkában, az az egymásra figyelés mértékének egyértelmű növekedése. Ezt pedig nem csak mi látjuk, hanem ők maguk is a legnagyobb pozitívumnak élik meg és jelzik vissza nekünk.

Tehát a fókák megmenekültek, így nem maradt más hátra, mint bekerülni egy hurrikánba, megtalálva a biztonságos helyeket, mindeközben jobban megismerni a többieket és önmagunkat. Az alkalmat egy élőláncos dominóval zártuk, hogy megtapasztalhassák: mindenkihez lehet valamiképpen kapcsolódni! Levezetésként még elkapott minket egy eső, de szépen lassan cseppről cseppre elhalkultunk mi is, hogy aztán megosszuk egymással a foglalkozás tapasztalatait.

Ha a gyakorlatok közbeni reflexió remek volt, akkor a záró kör egyenesen zseniális. Mindkét csoport kiemelte, hogy ez a foglalkozás volt eddig a legjobb, ezt élvezték a leginkább. Azt pedig külön köszönik, hogy bontva vannak (17-17 fő/csoport), ugyanis a figyelem, az egymás megismerése így tényleg elérhető céllá vált sőt, a csapatépítés, a csapatként való működés is ezzel az alkalommal indult meg igazán. Többen megköszönték a foglalkozást és azt, hogy ebben részt vehetnek, alakíthatják és építhetik az osztályukat. Mi köszönjük nekik, hogy ezt szeretnék és ezért tenni is hajlandóak!

Sárkány Luca