Csendkirály

A nyolcadikos csapattal az Ön-és társismeret blokk került terítékre. Ezt egyelőre a 12. osztályban próbáltuk ki, így az életkori különbségek miatt is izgalmassá vált a két foglalkozás összehasonlítása. A foglalkozásterveken most sem alakítottunk sokat, csupán az osztályhoz igazítottuk egy kissé. A nyolcadikos csapat végül azért is működött másként, mert az Ön-és társismeret középpontjába az Osztály került, őt elemeztük, őt próbáltuk megfejteni.

8a 023

Akárcsak a 12-es csapattal, velük is sétával indítottuk a programot, közben a diákok köszöntötték egymást, először szóval, majd érintéssel például pacsival, vagy öleléssel, később pedig csak a szemükkel intettek egymásnak. Később különböző állítások mentén kellett eldönteniük, hogy igaznak érzik e magukra, vagy sem, s ennek megfelelően kellett a terem egyik, vagy másik végébe állniuk. A visszajelző körökben megfogalmazták, hogy olyan kérdések is voltak, melyeken nem, vagy csak keveset szoktak gondolkodni. Itt akadt őszinte kitárulkozás, gyors visszahúzódás, egy kis negatív minősítés, ám a múltkori alkalommal közösen elfogadott szabályokra, és a csoport működésére visszautalva sikerült mederben tartani a beszélgetéseket.

A vakvezetős játék, ahol a párok egyik fele vezető, a másik fele vezetett, kissé vegyes visszhangra talált: volt, akinek kifejezetten jó élmény volt az egyik, vagy a másik szerep, de voltak olyanok is, akiknek elege volt a gyakorlatból, és nem élvezték azt. Ebben az osztályban kicsit többször kell felhívni a figyelmet arra, hogy meghallgassuk egymást, figyeljünk oda egymásra, de alapvetően arra is, hogy legyen egy kis csend. A gyakorlat során óriási volt a hangzavar, mely számukra is zavaró volt, hiszen később vissza is jelezték, hogy kissé félelmetes volt úgy sétálni becsukott szemmel, hogy nem hallotta a társa instrukcióit, aki pedig mellette állt. Játszunk akkor csendkirályt! Addig kellett folytatniuk a sétálást, amíg teljesen el nem halkultak, amíg nem figyeltek tényleg magukra, és a társukra. Közös érdekük volt, hiszen láthatóan unták már, de mégsem sikerült rövid időn belül megvalósítani ezt az amúgy igen egyszerű feladatot. Ezzel még mindenképpen lesz dolgunk!

8a 024

Az osztállyal nem járművet, hanem elvarázsolt erdőt rajzoltunk asszociálva arra, hogy milyen az osztályuk. Meg kellett jeleníteniük az erdő élőlényeit, kinézetét, formáit, színeit. Kiscsoportban dolgoztak, és a kiscsoport tagjainak a rajz elkészültével saját magukat is jelölniük kellett ebben az erdőben. Ezzel az osztállyal már volt előzetes tapasztalat, amikor a járműves verziót már kipróbáltuk. Azzal összehasonlítva fejlődött az osztály, úgy fest, jobban szeretik magukat, ugyanis a korábbi feladatban szinte csak destruktív szimbólummal dolgoztak, most azonban a képek sokkal barátságosabbak, elfogadóbbak voltak. Igaz, felbukkantak szúrós kaktuszok, vagy tankok, de sokkal kevesebb számban. A klikkesedés a nagy létszámú osztályok velejárója, de hangsúlyozták, hogy a klikkek között igenis van átjárás, ezek nem zárt csoportok, és nem is ellenségesek. Ami egy kicsit elgondolkodtató az, hogy az osztály szigetként értelmezi magát az iskola életében, de szeretnének közeledni, szeretnének kapcsolatba kerülni más osztályokkal, diákokkal, és a tanárokkal is. Ehhez elsősorban az osztályfőnökük segítségére számítanak, akit a rajzokon is megjelenítettek.

Érdekes, hogy ez az osztály hozza a „rossz”szerepet, a „hangosat”, a „kaotikusat”. Miközben tényleg olyan (nem is rejtett) értékekkel vannak tele, melyek valóan egyedivé teszik őket. A múltkori bejegyzésben taglalt elvárásaik mélysége, a visszajelző körök valódi, őszinte tartalmai, és az is, hogy milyen éretten látják önmagukat. Az Ön-és társismeret blokk tehát az Osztály Ön-és társismerete lett, amire nagy szükségük is van. Nagyon szurkolok nekik, hogy ne legyenek önmaguk akadályai a fejlődésükben. Bízom abban is, hogy a rendszeres, hasonló jellegű foglalkozások is segítségükre lehetnek, mert ez továbbra is egy csodacsapat!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s