Amikor nehéz… egy foglalkozás mélységei

A tizedikes osztályban megtartottuk a szociális érzékenység- társadalmi felelősségvállalás blokkot. Nagyon nehéz volt, és nagyon tanulságos is. Rendhagyó módon, ebben a bejegyzésben most nem főként a foglalkozáson elhangzottakról, illetve a foglalkozás ívéről, hanem az abból fakadó tanulságokról, kérdésekről és dilemmákról lesz szó. Mert van belőlük bőven, szerencsére. Hiszen ez az egész tavaszi kísérlet ezért lett kitalálva, hogy megnézzük, mi működik, és mi nem, hogyan él a program a gyakorlatban, melyek a nehézségei, fejlesztendő területei. Vagyis mi magunk is a tapasztalati tanulás útját járjuk be.

DSC_0007_re

A foglalkozás célja az volt, hogy szándékosan provokáljon, és érintsen olyan témát, amivel nem, vagy csak alig találkoznak a diákok. Ilyen a társadalmi különbségekből fakadó esélyegyenlőtlenség kérdése, a másság, valamint az a felelősség, mellyel az egyén, vagy éppen egy adott csoport tartozik azért, hogy élhetőbb osztályban, iskolában, városban, országban, és hovatovább, társadalomban éljünk. Mély téma. Olyannyira, hogy talán ilyen mélységekig, vagy ilyen módon nem is szabad, vagy kell lemenni. De piszkálni a témát és a problémát mégis kell. Kell, mert máskor nem beszélünk róla, nincs rá idő, tér, és lehetőség, haladni kell az anyaggal, meg készülni az órákra, a vizsgákra. A hogyannal van a probléma.

Arra jöttem rá, hogy nem így, nem ebben a formában kell. Ugyanis a foglalkozáson tényleg nagyon mélyre mentünk, többször plenáris formában is, hiszen a megbeszélő körök, a visszajelzések mindig így, nagycsoportban történtek. Persze volt olyan gyakorlat, amikor párban, szerepek szerint döntöttünk bizonyos kérdésekről. Ilyen volt például az, amikor különböző állításokat mondtunk, s a szerepnek megfelelően kellett a diákoknak eldönteni, hogy lépnek-e előre (vagyis igaz rájuk az állítás), vagy nem lépnek előre (vagyis nem igaz rájuk az állítás). A gyakorlat végére térben is jól érzékelhető különbségek rajzolódtak ki a szerepek mentén. Aki a fogyatékkal élő, vagy a hátrányos helyzetben lévő szerepet kapta nem, vagy csak alig lépett elő az „élet játékában”, aki pedig előnyösebb társadalmi szereppel rendelkezett a gyakorlatban, ő sokkal többet lépett, ezzel is jól ábrázolva az amúgy is jelenlévő társadalmi különbségeket. Később egy „új osztálytársat is választottak” maguknak a diákok, egy olyan osztálytársat, aki valamilyen szempontból más, vagy hátrányos helyzetű. Miután választottak, érveket kellett gyűjteniük kiscsoportban, hogy miért éppen őt választották, miért örülnének a legjobban annak, ha ő lenne az új osztálytársuk. Ez a gyakorlat nagyon megosztó, nagyon mély, és tréningvezetési szempontból hibás is volt, noha mégis remekül működött. Ugyanis megmutatkoztak a sztereotípiák, az előítéletek, a nehézségek, és az eszköztelenségük is, mert nem tudják ezeket a helyzeteket kezelni, nem ismerik ezt, nincs közük hozzá. De fogalmazhatunk akár többes számban is, vagy feltehetjük a kérdést, hogy miért, mi tudjuk?

DSC_0014

Nagyon érdekesen alakult a foglalkozás során maga a csoport is: voltak, akik igazán beleengedték magukat a témába, elmondták a véleményüket, például nem voltak hajlandóak választani egyik képzeletbeli új diák közül sem, mondván, hogy ők ilyen szinten sem szeretnének különbséget tenni. De volt példa a másik oldalról is. Rengeteget beszélgettünk, s néha erőteljesebben, direktebb módon léptünk fel a csoportban kibontakozó beszélgetésekre, véleményekre reagálva. Ez sem biztos, hogy helyes. Végül a diákok megtervezték az „új osztálytárs” tökéletes napját is. De nem működött, nem ment át, nem élték át. Azt írták le, ami ilyen esetben elvárható: hogy elfogadják őt, hogy kedvesek vele, hogy nem közösítik ki. De mi lenne a valóságban? Ezt a dilemmát az egyik diák is megfogalmazta a visszajelző kártyáján.

Én pedig most itt állok, hogyan tovább. Mi legyen ezzel a blokkal? Maradjon így? Így nem maradhat. Húzni kell belőle, de az irányt, és a témát mégis tartani kell, de a mélységekre mindenképpen oda kell figyelni. Az is lehetséges, hogy korán jött ez a blokk a csoport életében. Velük egyelőre a csapatépítésen voltunk túl, ahol nagyon jól elindultak, de elképzelhető, hogy elfért volna még nekik néhány hasonló tematikájú foglalkozás, mielőtt elővesszük az érzékenyítést. Az is elképzelhető, hogy ezek a tartalmak a teljes foglalkozáson átívelnek, és sokkal inkább indirekt módon jelennek meg, kicsit bújtatva, de az érzékelhetőség, és a megélés szintjén mégis láttatva. Ugyanis hiába volt ez a foglalkozás direkt érzékenyítő, a célját csak a csoport maroknyi felében érte el.

Sok minden kavarog most a fejemben a program tartalmáról, és szerkezetéről is, valamint a foglalkozáson megélt élményekről is. Biztos vagyok benne, hogy kell ezzel a témával is foglalkozni, és kitüntetett szerepe kell, hogy legyen. Ez a tavaszi fázis nagyon jó a program épülése, alakítása szempontjából. Sokat tanulunk, gondolkodunk. Jelenleg most ez a legfőbb cél. Meglátjuk, hogyan alakul a többi osztály, és hogyan alakul a foglalkozás, a blokk, és a program. Rettenetesen izgalmas, nagyon sok a munka, és a dilemma. De eszméletlenül megéri.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s